Zara: Az idő oly gyorsan száll

Egy újabb reggel... 

Madárcsicsergésre ébredek, kifekszem a házikóm elé. Az első napsugár simogat. 

Kicsit nehézkesen totyogok ki köszönteni a madárkák énekét, gyorsan szaladnak az évek…

Kicsit ez is fáj, az is fáj, ahogy telnek az esztendők, de nem csüggedek... Tudom, hogy a madárdal után nem sokkal jönnek az én drága Gondozóim és sétára indulunk.

Sokáig reménykedtem, hogy majd egyszer az Igazi Gazdival térhetek haza! 

Sokáig indultam hosszú sétákra a kedves Sétáltatókkal, hátha majd most!

Most belém szeretnek és haza mehetek! 

Vártam és vártam, boldogan ültem, feküdtem, pacsit adtam a vezényszóra, de a Gazdi nem jött… Vártam és vártam, míg bájos pofim porcukros lett, nehézkesebb lett a járás és már a labdát sem tudtam vissza vinni olyan sebes amazonként.

Elteltek az évek... 

Talán a Gazdi sosem jön,.. bár minden reggel ott a remény. 

Kedves mama, így hívnak már.

Szép lassan, a menhelyen töltött 7 év alatt nyugdíjas anyókává váltam. Hiszek még a Gazdi érkezésében, talán csak eltévedt útközben. 

Ébrednek a madárkák, kifekszem, hallgatom őket, lassan érkeznek a Gondozóim. Talán ma már a Gazdi is!

Írta: Mihály Anna