Ábel
Sziasztok, Ábel vagyok!
Sokan ismerhettek a közös sétánkról és talán meleg, barna tekintetem, mosolygós arcom is rabul ejtett titeket a kutyagolás során.
A múltam nem egy tündérmese.
Nehéz kijátszani a Kaszás keserű csókját, nekem mégis sikerült. Soványan, félve kerültem az Ebárvaházhoz. Itt már jó lesz. - azt mondták. Nem fogsz éhezni, nem lendül ütésre a kéz. Hinni akartam ebben... ó, de még menyire!
Aztán nem csak simogatást kaptam, törődést és szeretetet ezen a helyen, de lett egy örök barátom, Csoma! Vele minden nap jól indult, pajkos játékkal a kifutón. Emellett ott vannak a drága sétáltatók, akikkel hosszú-hosszú sétára lehet menni és még finom falat is rejlik a zsebükben!
Imádtam az Ebárvaháznál élni azt kell, hogy mondjam!
De….csak vágyik az ember kutyája valami másra, valami többre. A Gazdira!
Közel két év várakozás után úgy tűnt, talán nekem is lehet új otthonom, igazi Gazdim! Hűséges kutya akartam lenni, igazi társ! A költözés mindig türelmet igényel egy traumatizált kutyussal, ez velem sem volt másképp. Akadtak problémák, volt, hogy "feladtam a leckét" a Gazdiknak. Az élet mégis közbeszólt.
Visszakerült kutyus lettem.
Nem akarom bántani a Gazdijaimat, nem sikerült családdá válnunk, az ilyen előfordul néha. Én csak azt kérem, kedves leendő Ebárvaházas Gazdik, ne féljetek segítséget kérni az itteni gondozóinktól – ők igazán ismernek minket-, tudnak nektek segíteni, ha nem egyszerűek velünk a mindennapok.
Ha néha nehéz is a menhelyes négylábúakkal, ha időbe is telik...
mi jó kutyáitok szeretnénk lenni!
Én jelenleg ismét Ebárvaházas kutyus vagyok. Nem keseredem el, a Gazdi még valahol úton van ide, addig pedig boldogan játszom Csoma barátommal a kifutón és örömmel indulok egy hosszú sétára, akár Veled is, kedves Olvasó!